Élesen kritizálja a Spar Magyarország működését a kormány, azt állítva, hogy a cég csak azért kritizálja a kiskereskedelmi különadót, valamint állítja azt, hogy a lánc kiszorítására tett lépéseket a magyar vezetés, mert nem működik hatékonyan. A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja a kiskereskedelmi óriás állításait.
A Pepco kereskedelmi lánc részvényei 10 százalékot estek a tőzsdén, miután egy Magyarországról indult hackertámadás következtében mintegy 15,5 millió euró tűnt el a cég számlájáról.
A brit Lidl úgy döntött, hogy egy panasz nyomán átnevezi egyik kenyerét, hogy egyértelművé tegye: az elsősorban nem kovászos kenyér - számolt be a Grocery Gazette.
December 24-én és 31-én is zárva tart a Diego teljes magyarországi bolthálózata – erről határoztak az üzleteket üzemeltető franchise partnerek.
Újból fellángolt a sertéshúsokkal kapcsolatos vita, miután a Lidl boltjaiban olcsó német termékek jelentek meg. A termelők és a feldolgozók a cég korábbi ígéretét emlegetik és félnek az árak beszakadásától. A Lidl szerint a jelenlegi helyzetben nem tehetnek mást. A vita úgy tűnik megint arról szól, hogy egy magyar ágazat, vagy az olcsó termékeket kereső vásárlók érdeke a fontosabb.
Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő - jelentette be Rigó Csaba Balázs a nemzeti versenyhatóság a GVH podcastjában.
A nagy élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül végül a Lidl is leadta jelentését, amely a legnagyobb szereplő Magyarországon előzve a Spart és a Tescót. A diszkont bevétele kevésbé nőtt, mint az élelmiszer-infláció és őket is jelentősen sújtotta az árstop, illetve a szektorális különadó. Ennek ellenére nyereséggel zárták a pénzügyi évüket.
Az ALDI nagyot lépett a hazai kiskereskedelmi láncok rangsorában tavaly és sok vevőt sikerült elcsábítaniuk a hiper- és szupermarketek mellett más diszkontoktól is. Az árstop nekik is komoly veszteséget jelentett, de folytatják a hazai fejlesztéseket, és terjeszkedni is szeretnének. Több városban szívesen nyitnának üzleteket, akár a meglévők mellett is. A cég terveiről kérdeztük Bernhard Haidert, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatóját.
Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett árfigyelő oldalon. A honlapot létrehozó munkacsoport már dolgozik a fejlesztéseken, amihez a fogyasztók javaslatait, észrevételeit is felhasználják. Lesz elmenthető bevásárlólista, kalkulátor, valamint fejlesztik az okostelefonokon történő megjelenítést és az árfigyelő térképes funkcióját is - írja a GVH legfrissebb közleményében.
Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd - olvasható mindez a vállalat közleményében.
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendelete a június elsején induló kötelező akcióról szóló szabályozás végrehajtásáról.
Július 1-től, a kötelező akciózással párhuzamosan startol el a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal által életre hívott árfigyelő rendszer. A kabinet a legnagyobb láncok árainak összehasonlítását tette kötelezővé, így 60 termék esetében láthatják a fogyasztók, hogy hol és mekkorák a törzsárak - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. Az első részben arról volt szó, hogy miközben eddig főként csak pletykaszinten beszéltünk arról, hogy a magyar kormány kiszorítaná a külföldi kiskereskedelmi láncokat a piacról, a héten ez a téma szóba került az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságában is, amely új szintre emeli ezt a kérdést. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A második részben a februári kereseti statisztikákkal foglalkoztunk, amelyet ma tett közzé a KSH. Ennek érdekessége, hogy a 2022-es fegyverpénz bázishatása miatt most erősen lelassult a növekedés. Ettől a hatástól megtisztítva ugyan látszik, hogy nem tört meg a lendület, de az erőteljes reálbércsökkenés továbbra is rontja a magyarok életszínvonalát. Erről Hornyák Józsefet, lapunk makroelemzőjét kérdeztük.
Külföldi vállalatok szerint a magyar kormány diszkriminatív döntésekkel hozza hátrányba őket. Több szervezet az Európai Unió intézményrendszeréhez fordulhatott panaszával, ugyanis az Európai Parlament egyik szakbizottsága már vizsgálati látogatásra készül májusban Budapesten, és épp a misszióra készülve, a testület brüsszeli ülésén közölte azt az Európai Bizottság egyik vezetője, hogy a kiskereskedelmi szektor esetében több magyar kormányzati intézkedés kapcsán is előzetesen vizsgálódnak.
Az Orbán-kormány a tervek szerint görög és francia mintára kötelezi a legnagyobb élelmiszerláncokat, hogy több termékkategóriában akciós termékeket áruljanak. A két külföldi példa viszont igazán átütő sikert nem hozott az infláció elleni harcban, ráadásul bőven el is térnek a budapesti tervektől. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a fogyasztók mire is számíthatnak az eddigi tapasztalatok alapján.
A vg.hu házhozszállítással kapcsolatos kérdésére válaszul a Lidl Magyarország jelezte, vizsgálják a szolgáltatás bevezetésének lehetőségét. A német diszkontlánc szinte egyedül maradt a piacon, miután két legnagyobb vetélytársa, a Penny (Foodpanda) és az Aldi (Roksh) az elmúlt években létrehozták saját házhozszállítási rendszerüket.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
A súlyos mértékű légszennyezettség kezeléséhez is nélkülözhetetlen az elektrifikáció.
Itt van, amit tudni lehet.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?